JOH, (1)
JOH, (1), elavult fn. tt. joh-ot, harm. szr. ~a. Értelme a régi nyelvmaradványokban némileg különböző. Erdősinél am. belek, belső részek. Az mi Istenünknek könyörületes szűinek, és johának általa. (Per viscera misericordiae Dei nostri). Úgyanezen értelemben hallani itt-ott túl a Dunán a gyuha szót. Megtöltötte a gyuháját. Néhutt májat vagy zúzát jelent. Benigna asszony imakönyvében am. szív. „Johomnak akaratját lássad.” Ugyanitt Sz. Bernát hymnusában: „Te indóhad (indítsad) en johomath, hogy kivánjon ennyi nagy jóth.” „Idvöz légy úrnak édös szíve, én johomnak jó öröme.” A Müncheni codexben jonhó és jonh am. szív. „Bódogok tiszta jonhóúak. (Máté 5). Mojses ti jonhotok keménységére engedte tü nektek tü feleségteket elhagynotok. (Máté 19). A Nádor-codexben jonh am. belső rész. „Megháboróla en jonhom és megfogyatkozék az en lelköm” (Toldy F.) Lényeges hang ebben a h mint lehellési betű; innét tökéletesen egyezik sőt azonos ezzel: eh, eha. [l. EH, (2), EHA]; a Peer-codexben pedig ih.
„Reád néznek szenteknek szemei,
És véneknek keserves szüvei,
És árváknak nyomorult ihai.”
És véneknek keserves szüvei,
És árváknak nyomorult ihai.”
| Jelent 1) belsőt, 2) kedélyt. (Toldy Ferencz jegyzete). |
Hihetőleg innen vette nevét átv. értelemben a szekér joha, vagy szokottabban juha, gyuha, azaz a szekér alatt levő rúdszárnyat tartó fa, mintegy a szekérnek bele.
