JEGENYE, (1)
JEGENYE, (1), (i-eg-enye v. jeg-eny-e) fn. tt. jegěnyé-t, harm. szr. jegenyé-je. Gyöke a mozgást, ingadozást, rezgést jelentő i v. j, melyekből eg gyakorlati képzővel lett i-eg v. jeg, ebből az anyagot jelentő eny (any, ony) képzővel i-eg eny v. jeg-eny, végre tulajdonságot jelentő e hozzátétellel: i-eg-ěny-e, jeg-eny-e; vagy pedig a nye növényt jelentő képző. Némelyek ,igenyes‘ szóval rokonítják. l. itt alább. Több ily képzőjű növénynevek léteznek, mint: afonya, galagonya, paponya, mácsonya, dinnye, berkenye. Értelme országszerte különböző, s a nyárfák különböző fajaira alkalmaztatik, innen van: fehér jegenye, fekete jegenye, olasz jegenye, fűzfa-jegenye, rengő jegenye stb. Mint elemzése mutatja, különösen azon nyárfajokra illik, melyek levelei legkisebb széllengésre i megrendülnek. Egyébiránt általában a jegenye szónak egy másik elemzése is valószinűnek látszik; t. i. minthogy a jegenyék legtöbb fajai, különösen az olasz jegenyék sudár növésüek, s a legsudarasb faju fehérfenyűk is jegenyefenyűknek neveztetnek, jegenye am. igenye, azaz igenyes fa, mely szó egyenes helyett ma is töb tájakon divatozik. Valamint tehát a fenyű fenséges növésétől vette általános nevét, úgy a jegenyét egyenes sudár alakjáról is nevezhették el őseink. Hogy pedig szó elején az í, összetett jo, ju, jö, je hangokká alakul, nyelvünkben több példa van rá, valamint más nyelvekben is.
