JÁSZ, (1)
JÁSZ, (1), (i-ász v. í-ász, v. ij-ász) fn. tt. jász-t, tb. ~ok. 1) Széles ért. jelent oly embert vagy vitézt, ki íjjal bánik, íjjal lődöz. V. ö. ÍJ. 2) Szoros ért. a magyar nemzetnek egyik különös ága, mely régi időkben, mint ügyes nyilazó, tüntette ki magát. E nép, mint kiváltságos és szabadalmas testület, Tisza vidékén, nagyobb részt Heves és Pest vármegyével határos kerületben lakik, mely Jászságnak neveztetik. Valószinű, hogy hajdan ige gyanánt is használtatott (iász, iászó), mint a Jászó, abaujvármegyei mezőváros nevéből gyanítható. 3) Régi iratokban, különösen bibliai fordításokban a philistaeusok is így neveztetnek. Innen törvénytárunkban a jászok latinul philistaeus néven adatnak. Egyébiránt philistaeus a héber plisti szóból származott, mely am. kóbor, ballagó (palócz?), csapongó (csángó?); a gyök pálás (csapong, kóborol) hangokban egyezik a ,palócz‘ szóval.
