ÍV, (3)
ÍV, (3), IV, (3), (egyébiránt ebben is, valamint a többi egytagu szókban, az í nem könnyen rövidűl meg); fn. magashangu ragok és képzőkkel tt. ív-et. Gyökeleme a mozgást, mozdulva hajlást, elhajlást jelentő i, mely éles hangjánál fogva egyszersmind valami vékonyat s éleset is jelent; ebből vékonyhangu raggal s illetőleg képzővel lett iő v. iű, azaz mozdulva hajló, meghajló valami, s rokon hangváltozással ív. Így lettek a ked, ned, red, nyel, a (gömbölyüséget, kerekdedséget, kört jelentő), ö, s ör, öl, gyökökből: kedő, kedü, kedv; nedő, nedü, nedv; redő, redü, redv; nyelő, nyelvü, nyelv; öő, öü, öv; örő, örű, örv; ölő, ölü, ölv nevek. 1) Általán am. görbére hajló vonal, pl. a körnek, karikának, boltnak egyes része, darabja. Kör íve. Bolt íve. Szivárvány íve. Szemöldök íve. Ívre hajtott vessző. Ívvé görbült pipaszár. 2) Ami ily meghajlott vonal alakjára készül, pl. az építészetben a boltozat görbülése, meghajlása: boltív. Gót ív, csúcs ív. 3) Különösen a nyilnak abroncsa, melyet a meghuzott ijjal megfeszítnek, hogy a nyilat elrúgja. 4) Minden vékony hajlós lap, melyet meghajtani, öszvehajtani lehet, pl. egy ív papiros, am. négyes szögletü papiroslap, mely egyszer öszvehajtva két lapot képez.
