ÍGEIDŐ
ÍGEIDŐ v. IGEIDŐ, (ige-idő) ösz. fn. Az igeszóknál eléfordúlni szokott idő. Általán véve önmagában az időnek három részét (tartalmát) különböztetjük meg: 1) a jelent, mely épen most történik; 2) a múltat, mely a jelent megelőzi; 3) a jövőt, mely a jelent követi. Azonban a cselekvények vagy történet folyamában egyik időt a másikra viszonyítva, ismét többféle időrész (időmozzanat) áll elé. Ú. m. Először: egyik cselekvény a másikkal azonegy időben történik, pl. hozzád indúltam, s épen akkor vevém leveledet; ez utóbbi (vevém) akkor történik, midőn az történt, hogy hozzád indúltam, s amazt viszonyos időnek nevezzük, mely lehet 1) jelen a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben; 2) múlt a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben; 3) jövő a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben. A nyelvekben, s különösen a magyarban is külön alakok, csak a múlttal viszonyitásra (b) alattiakra) vannak: jelen a múltban (kitünőleg: viszonyos múlt, máskép: függő múlt), múlt a múltban (régmúlt, előbbi múlt), és jövő a múltban. Másodszor tekinthetjük az időt kezdőnek, tartósnak (vagy végzetlennek), és végzettnek mind a három általános időben, ú. m. 1) kezdő a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben; 2) tartós a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben; 3) végzett a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben. Itt sincs a nyelvekben mindenik fogalomra külön alak. Legnevezetesebb a tartós (vagy végzetlen) a múltban, mely a nyelvekben alakjára nézve öszveüt a viszonyos múlttal, de a magyarban külön alakkal bír, az íge jelene és vala segéd igével öszvetéve, pl. A Tatrosi codexben: „Péter kedig ül vala küvől a pitvarban és hozjá vépék (lépék) egy leány.“ Látjuk, hogy az utóbbi múltat: ,hozjá vépék‘, az ,ül vala‘ múlt, mind megelőzi, mind a hozzá lépés után is tart még, vagyis ezen hozzálépés után sincs bevégezve. Így mondhatjuk a népmesében: „Szinte éjfélre ért oda, hát ott egy éktelen nagy óriás szundikál vala a tűznél.“ A ,szundikál vala‘ az odaérést mind megelőzi, mind ennél még tovább tart, tehát ehez viszonyítva (mikor odaért) még végzetlen, ámbár az elbeszélőre nézve már szintén múlt. Hasonló példa: „Sokáig mentek, azt sem tudták, hova; végre egy legmagasabb havastetőn, ahol az út elágazik vala, elhatározták, hogy váljanak el egymástól.“ ,Elágazik vala‘ a legtökéletesebb végzetlen múlt, mert az még az ,elhatározták‘ után is tart. A hellén nyelvben nevezetes a jelenben végzett idő vagyis végzett jelen, oly múlt, mely a jelenben is fenn áll, pl. γεγραπται megfelel ezen magyar kitételnek: írva van.
Az elül érintett három fő egyszerü időt általánosak-nak vagy függetlenek-nek, vagy alanyiak-nak is nevezik a nyelvtudósok, (mert azok csak a beszélő alany időpontjából tekintetnek), a többit pedig viszonyosok-nak. Különösebben pedig a kezdő, tartó és végzetteket tárgyilagosak-nak is. A magyar nyelvre tekintettel mind ezek az egyszerü idők (jelen, múlt, jövő) alatt fordúlnak elé.
