IZÉ
IZÉ, (rokon vele ez, s ennek mintegy kettőztetéséből származottnak látszik: ez-e; sínai nyelven szé, arabul sé, törökül is, am. dolog, s a régi perzsa nyelvben csiszi, am. valami); fn. tt. izé-t. Pótoló szó, s határozatlan értelmü, melylyel élünk, midőn valamely dolog neve hirtelen nem jut eszünkbe, s am. valaki, valami. Hát az izét elhoztad-e? Tegnap izével találkoztam. Mondd meg izének, hogy. Alakúl belőle melléknév is: izés. Ezen ember egy időtől fogva olyan izés. Továbbá határozó: izésen. Olyan izésen áll a kalapja. Végre ige: izél. Ugyan ne izélj már nó. Mit izélsz? Izéné megizélte az izéjék gyerekét. Ily beszédmód a tunya gondolkodás jele, s mind irásban, mind mivelt beszédben kerülendő. Helye legfölebb tréfás népjellemzésben lehet.
