IZ, (1)
IZ, (1), elvont gyök, melyből majd mély, majd magas hangu képzőkkel különféle értelmü származékok erednek. a) Mozgásra vonatkozók: izeg, izog, izgat. b) Hangutánzó: izik (tüszszent), iztet (tüszszentet), izlet; továbbá: izz, izzad, izzó, izzik, midőn valami a nagy tűzben sziszegő, sistergő hangot ad. Rokon vele ez utóbbi értelemben a német heisz, Hitze, schwitzen, a héber és, azáh, latin asso, aestuo, sudo, hellén αξω, ιδιω (izzadok), perzsa átes (tűz), szanszkrit ucz (ég, süt), svid (izzad), magyar asz (aszal) és üsz (üszög szóban), török isszi, isszidsak (meleg), finn hikoun (izzadok) stb. c) A közelre mutató ez változata: izé, izél. d) Az izen, izenet szókban, máskép: üz, üzen.
