IKĚRSZÓ
IKĚRSZÓ, (ikěr-szó) ösz. fn. Kitünő sajátsága a magyarnak, hogy némely fogalom élénkitésére, hathatósságára, két hasonló, leginkább magas és mély hangu szót öszveteszen, s ha nem talál, csinál. Ilyenek: ágasbogas, ingóbingó, elegybelegy, csecsebecse, csigabiga, díbdáb, dúlfúl, diribdarab, csínjabínja, girbegurba, imígyamúgy, ímmelámmal, dínomdánom, lityloty, gyimgyom, hébehóba, irkafirka, ringyrongy, hímezhámoz, locsogfecseg, mendemonda, tarkabarka, ügyesbajos, tipegtapog, zenebona, zűrzavar stb. Hasonlók a héberben tohu va bohu (pusztádon puszta), a finnben hujan hajan (öszvevissza), siki soki (szintén), hi ivan kaavan (ügygyel bajjal), a mongolban Khap khara, mely a törökben kap kara, (mintegy feketéden fekete), a csuvasban sop-sora (fehéres fehér), a törökben top dolu (teliden teli) jap jalînîz (egyes egyedül). T. i. a töröktatár nyelvekben ezen ikerítés az által történik, hogy az első szótagot megkettőzik és ezen szótag végire még valamely ajakhangot tesznek, ú. m. b. v. p, v. m és ezzel rokon n hangokat. A magyarban pedig kivált a második csinált szó elébe gyakorta szintén b vagy más ajakhang járul, pl. tarkabarka, tinóbinó, inczifinczi, csigabiga, terefere, szuszimuszi stb. Némely ikerítésnél mint láttuk, az első szóhoz don, dön, den képző járul, pl. újdon, új, tisztádon tiszta, teliden teli. Részletesebben l. Előbeszéd, 147–8. l.
