IGÉNY
IGÉNY, (ig-e-eny) fn. tt. igényt-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Újabb alkatu és közdivatuvá lett szó; s a német Anspruch után íge törzsökből alakúltnak hiszik. Azonban gyors és széles elterjedte oda mutat, hogy talán az alkotó tudata nélkül, mint többször történik, az értelem nagyon helyesen lőn eltalálva, még pedig nem annyira az íge, mint ig vagy igen törzsök után, midőn jelentése: állitó vagy követelő valami (affirmativum vel positivum quid). Innen igény am. feltételezett állítólagos jog, melynél fogva valamire alapos okoknál fogva számot tartunk, s azt részünkre jogosan vagy legalább méltányosan követelhetjük is, pl. a község legjelesb emberének igénye lehet valamely hivatalhoz; a müvelt, szép, gazdag, erényes faital embernek igénye lehet a legszebb nő szerelmére. A közjóért elkövetett érdemek fejében igényt tartani a megtiszteltetésre. Versenytársai között ő neki van legtöbb igénye követséghez.
