IDILLÓ
IDILLÓ, mn. tt. idillót. Kriza J. szerént a székelyeknél, különösen Udvarhelyszéken am. ügyetlen. Figyelmet érdemlő szó, mely az ,ügyetlen‘ szóból azért nem származhatott, mert mély hangzó (ó) van benne, s igen ritka eset, hogy a magas hangu szó átváltoznék mély hangúvá és viszont. A tagadó értelem azt gyaníttatja, hogy a ló a tagadó lan-ból módosúlt; tehát a közelebbi alak: idil-lan; idil törzs pedig könnyen származhatott idom-ból, t. i. az o, i-vé változván, mint ham-o-s = ham-i-s szókban, s az m, n-né, (mint a régies: mevet, ma nevet), az n ismét l-lé, (mint a régies: nám, ma lám); tehát idom = idim = idin = idil. S az egész eredetileg: idomtalan = idomtalan.
