HÚNY
HÚNY, HUNY, (hu-on v. hu-ony, azaz hu-val lehell, valamint hál-ban is ha, vagyis a lehelő h a lényeges hang); önh. és áth. m. húny-t. Rokon vele súny, szuny (szuny-ny-ad) és szender. V. ö. KÚM. Értelme: 1) Szemét vagy szemeit bezárja, becsukja. Hunynak a gyermekek, midőn bujóskát játszanak. Huny az ember, midőn szemeit valamitől félti. Szemet hunyni vagy behunyni a szemet valamire, am. nem figyelni, elnézni, engedékenynek lenni. 2) Búvik, megsunyja, meghúzza magát. Meghunyt v. meghunyta magát a nyúl a bokorban. 3) Elalszik, álomba merül, s innen átv. értelemben, hal; elhúny= meghal. Elhunyt az Úrban. Imádkozzunk az elhunytakért. Behúny, áth. ért. Alig húnyta be szemeit az apa, már osztozni akartak gyermekei. Hunytom, hunytod, hunyta után. Lelketlen tárgyról is.
„Kél a veszély, húny a remény.”
Kölcsey.
