HŰBÉR

Teljes szövegű keresés

HŰBÉR, (hű-bér) ösz. fn. 1) Birtok, régibb időben, melyet a valódi tulajdonos valamely hű, különösebben fegyveres vagy más szolgálat fejében is adott valakinek eredetileg holta napjáig, későbben rendszerént a fiaknak is, a főurasági jogot magának fentartván. Királyi, fejedelmi, papi hűbér, melyet a király, fejedelem, főpap adott. 2) Maga azon köteleztetés, melynél fogva bizonyos birtok hű szolgálat fejében átadatik vagy vétetik. Hűbérben adni vagy nyerni jószágot. (Feudum). Ezen polgári intézmény vagy országos rendszer, mely szerént a hűbér földnek valódi tulajdonosa a fejedelem vagy más adományzó, a hűbérnökök pedig annak csak haszonvevőji valának, főképen a germán jogban fejlett ki; a magyar államélet ezt sohasem ismerte, mert bírtak ugyan már megelőzött jeles szolgálatok megjutalmazása végett jószágadományozási joggal a fejedelmen kívül némely főpapjaink is, ú. m. a szerencsétlen mohácsi vész után csak az esztergomi érsek, győri püspök és káptalan, szentmártoni főapát, és Horvátországban a zágrábi püspök, s némely megszoritásokkal régibb idő olta a nádor is, amely adománynyerés, minthogy azzal együtt rendszerént megnemesedés is történt, katonáskodási kötelességgel volt egybekapcsolva mindazáltal az adomány által örök tulajdoni jog szereztetett, melyet a fejedelem vagy ország iránti hűtlenség esetében ugyan valaki elveszíthetett, de ugyan akkor egyéb nem adományos javait is elveszíté vala.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT