FŰT
FŰT, (fü-ít v. fő-ít, rokonságai itten különösebben a hellen ϕως, ϕωτ−ος, [világ, tüz], a latin focus, a szanszkrit bhatasz [izzó], sínai fú [afflare ad calefaciendum], V. ö. FŐ önh.); áth. m. fűt-ött, htn. ~ni v. ~eni. Bizonyos elzárt helyet tűz által meleggé tesz, meleggel megtölt, mi leginkább kemencze vagy kályha, kandalló által eszközöltetik. Szobát fűteni. Erősen fűteni. Fával, szalmával, kőszénnel, tőzekkel fűteni. Aki nyárban nem gyűt, télen keveset fűt. (Km.) Befűteni a kemenczét vagy kemenczébe. Átv. és alsó beszédmódban: valakinek vagy valaminek befűteni, am. ártani, kárt tenni, boszút állani. Várj, várj, majd befűtök én neked. Eredeti alakjában: füjt, kivált a régieknél, pl. „önmagát füitette” (v. füjtette), Tatrosi cod. V. ö. FŰL, FŰTÖZ.
