FALU
FALU, fn. tt. falu-t v. falvat, tb. ~k v. falvak. Személyragozva: falu-m, falu-d, falu-ja vagy falva (ez utóbbi leginkább helynevekben), falu-nk stb. Régiesen folu. A Tatrosi codexben folnagy (villicus, majoros) annyi mint falunagy, tehát itt villa értelemben vétetik; de olvasható régibb iratainkban város jetentésben is. V. ö. FOLNAGY. 1) Több egymás meltett fekvő mezei házak és gazdasági épületek öszvege, melyeket jobbára földmivelők laknak, kik városi jogokkal, kiváltságokkal nem birnak. Kis falu, nagy falu. Jobbágy, falu nemes falu. Falura menni. Falun lakni. Estve van már a faluban, farkas lakik a bokorban. (Km.) Több a falu, mint a város. (Km.) Meghúzza magát, mint Guta (nevű haramia?) a falu végén. (Km.) Minden faluban más törvény. Faluról falura.
„Édes falum határa
Elhagylak nem sokára.”
Elhagylak nem sokára.”
Népd.
Kilencz puszta,faluban nincs párja. (Km.). 2) Falun lakó vagy átv. ért. akármely más közönség. Falu bikája. Falu dobja. Falu háza. Falu kalodája. Falu szája, azaz, előcsahosa. Falu nadrágja, falu köpönyege. Falu rovására enni inni. 3) Tájszólás szerént, mint a németeknél das Land am. ami nem város. Falura vonulni. Falun mulatni, azaz, a városon kivül, akár faluban, akár pusztán, tanyán, szőlőben stb.
Öszvetétel által számos helynevet alkot, mint Nagyfalu, Kisfalu, Magyarfalu, Olaszfalu, Jászfalu, Feketefalu stb.; s birtokragozottan: falva (mint Ábrahámfalva, Asszonyfalva) még számosabbat, melyek illető helyeiken mind eléfordúlnak.
Némelyek (pl. a Debr. gramm.) szerént am. falakból álló, falakkal biró hely; de hihetőbben val, régente bír értelemben divatos igétől ugyancsak régente divatozott valal, a latin 'possessio' értelmében „mert valának sok valali” (Tatrosi codex); ebből lett palóczosan, székelyesen, göcseiesen ejtve: valau = valu = falu. (A szláv nyelvben is eléjön valal). Rokon vele a szanszkrit: pallí, (am. vár, város), a hellen: πολις, persa pahlav, pahlu (város), latin villa, arab bälad, mandsu falan stb.
