FAKÓ, (1)
FAKÓ, (1), (fak-ó) mn. tt. fakó-t. 1) Halovány sárga. Fakó ló. Fakó lovam, jó paripám, Kell-e szép sallangos szerszám? (Népd.). Többet költ fakóra, mint megérdemli fara. (Km.) Eb ura fakó. (Km.) Czo fel fakó! 2) Halovány, igen szőke, szinehagyott. Fakó képü ember. Fakó haju legény. Fakó szinü posztó. Fakó köpönyeg, kalap, csizma. 3) Ami nincs megvasalva. Fakó szekér, fakó kerék. Nemes ember, szűrdolmány, fakó kerék, kenderhám. (Km.). 4) Elsült, elszáradt, kiaszott. Fakó rétek, mezők. Fakó föld, ugar.
Eléjön egy régi oklevélben (1281-ből) fekó „cujusdam equi feco coloris” (Jerney).
Mennyiben a fakó homályos szinűt, illetőleg színtelent, szinehagyottat jelent, a vak szóval rokonítható, s am. vakó, azaz vakszinű. V. ö. VAKISA, VAROTÁS.
