ÉNEKĚL
ÉNEKĚL, (én-ek-ěl) önh. m. énekěl-t v. éneklett, htn. ~ni v. ~eni. Éneket zeng vagy mond. V. ö. ÉNEK. Énekel a madár. Énekel templomban a nép. Nem egyiránt énekel az éhező a jót lakottal. (Km.). Használják tárgyesettel is átható ért. Bucsúztatót, szerelmet, éneket énekelni. Elénekelni a bőjti énekeket. Régen elénekelte azt Sz. Dávid. (Km.) Megénekelni valamely jeles embert, eseményt, ünnepélyt. Kiénekelni a halottat. Énekeljetek az Úrnak új éneket. (149. Zsolt.)
„Vagy mint midőn a nép
Templomban énekel,
Engem nagy ünnepek
Érzelme foglal el.”
Templomban énekel,
Engem nagy ünnepek
Érzelme foglal el.”
Tavaszi dal (Erdélyi Jánostól).
