ÉLŐ
ÉLŐ, (él-ő) mn. tt. élő-t. Aki vagy ami él. Élő állat, élő fa. Holt hagyja, élő osztja (km.) Élő nyelv, melyet életben fenn lévő nép beszél; néha am. élőszó. Ellentéte: holt. Átv. ért. a maga nemében, fris, mozgékony, ép, hatásosan működő, s mint olyan az illető alanynyal többnyire öszvetett szót alkot. Élőforrás, élőkút, élővíz, melyeknek szakadatlan folyásuk van. Élősövény v. eleven sövény, azaz valósággal tenyésző bokor- vagy más fából czélzatosan, sűrűn öszvenövesztett kerités. Élő (eleven) szén. Élő hit, mely tettekben mutatkozik. Néha annyit tesz, mint amin élni lehet. Élőföld, jó élőföld, marhaélő föld. Bibliai ért. jelenleg az Istenről mondatik, mint ki öröktől él. Élő Isten, vagy egyszerűen, a mennyiben a régi halottas beszédben magánosan álló eleve így olvasandó: élő. Jelent eleséget is ezen tájias mondatban: Mi is élővel élünk. Az eszmék eléadására vonatkozólag: Élő szóval terjeszteni elé valamit, azaz nem kéziratban, nyomtatásban, vagy jelekkel, hanem beszélve.
