~ D, (3)
~ D, (3), középképző, mennyiben más képzőnek hozzá járulásával alkot igéket és neveket. Ide tartoznak a) da, de képzők, pl. mon-da, fer-de, ron-da, bor-da; b) dal, del, mint: jár-d-al, vag-d-al, szab-d-al, szeg-d-el, él-d-el, nyög-d-el; c) dogál, děgél, dögél, mint: áll-d-og-ál, jár-d-og-ál, men-d-ěg-él, ül-d-ög-él; d) dokol, děkěl, dököl, mint: ful-d-ok-ol, hal-d-ok-ol, nyel-d-ěk-ěl, öl-d-ök-öl; e) dúl, dűl, mint: for-d-úl, kon-d-úl, gur-d-úl, csěn-d-űl, pěn-d-űl, csör-d-űl, zör-d-űl; f) dít, pl. for-d-ít, kon-d-ít, gur-d-ít, csěn-d-ít, pěn-d-ít, csör-d-ít, zör-d-ít; g) ódik, ődik, mint: fon-ó-d-ik, zár-ó-d-ik, rág-ó-d-ik, vet-ő-d-ik, ver-ő-d-ik, tör-ő-d-ik.
Mind ezekben és a maguk helyén eléforduló többekben a d a szervrokon t képzőnek érteményre nézve is legközelebbi rokona, mennyiben mindegyik a tevés, cselekvés, csinálás, működés alapfogalmát rejti magában, azon különbséggel, hogy a t inkább ki- vagy átható külszenvedő, miveltető, a d pedig jobbára ön- vagy benható, belszenvedő, s közép ik-es igéket képez. Miről részletesen l. az illető képzőket saját rovataik alatt.
