CZÉL
CZÉL, fn. tt. czél-t, tb. ~ok. 1) Kitűzött pont, melyhez eljutni, melyet elérni akarunk. Czélt vagy czélul tűzni ki valamit; czélra sietni; czélt érni; czélt téveszteni. 2) Szellemileg véve, am. szándék. Czélait titkolni; jó vagy rosz czélból tenni valamit; jótékony czél. 3) Bizonyos elv szerént meghatározott szellemi irány. Czél nélkül beszélni; czél ellen cselekedni. 4) A puskacsőnek azon kiálló pontja, melyen keresztűl kell a lövőnek irányoznia, hogy találjon. Czélba v. czélra venni a vadat. 5) Kitűzött karika, vagy akármely pont, a lövöldözők számára. Czélba találni; czélt elhibázni, elvéteni. Rokon vele a hellen τελος, német Ziel, szláv cil, cyl; szanszkrit till pedig am. száll, felszáll stb.
