CZÉH
CZÉH, fn. tt. czéh-et, v. czeh-et. 1) Azonegy, v. néha több, rokon s nem rokon mesterséget űző kézmivesek társulata, egyesülete. Szabó czéh, varga czéh, csizmadia czéh, kovács-, lakatos czéh. Czéhbe jutni v. állni; czéhbe venni, fogadni, avatni valakit; czéhbe járni. 2) A régieknél jelentett: duskát, ivókát. Átv. ért. jobbára gúnyképen alkalmaztatik oly társulatokra, melyek csak holmi pajtásságból veszik fel a társakat, vagy melyek a szellemi ügyeket gépileg, mesteremberek módjára kezelik. Irók czéhe, tudósok czéhe, politikusok czéhe.
Idegen eredetű, németül Zeche, csehül czech, czecha. Rokonnak látszik a latin secta, socius, a sanszkrit szacs (öszveköt) stb.
