CSATA, (1)
CSATA, (1), (csat-a) fn. tt. csatát. Saját ért. két ellenséges hadnak verekedése, vívása. Csatára készülni, csatába menni, csatára kelni, csatába keveredni, csatát víni, csatában elesni. Csatát nyerni, csatát veszteni. Csata után okos a magyar. Km.
„Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve míg a föld tart.
. . . . . . . . . . . . . . .
Bölcs vénekkel a tanácsban
Tűz ifjakkal a csatában.“
Tartson neve míg a föld tart.
. . . . . . . . . . . . . . .
Bölcs vénekkel a tanácsban
Tűz ifjakkal a csatában.“
| Népies nemzeti dal (Erdélyi kiadása I. kötet 346. lap.) |
2) Átv. ért. Haragos felek öszvekoczannása, perpatvara, egymás elleni szitka. No hiszen majd lesz csata, ha megjön a gazda. Az volt ám a csata. Szócsata. Szócsatára kelnek gyakran a rosz házasok; tollcsatára szállnak az irók. 3) A háromszéki székelyeknél am. éji csordaőrizet, honnan: csatás, am. szerben küldött csordaőr. 4) Ismét átvitt értelemben am. verseny.
„Vagyon sok aranynyal tündöklő boglára,
Kik a napot hiják fényekkel csatára.“
Kik a napot hiják fényekkel csatára.“
| Gyöngyösi. |
Gyöke a hangutánzó csat, csatt. Törökül perzsául dsenk, finnül sota. Képzésre a magyar csata olyan, mint a szintén hangutánzó gyökökből származott pata, duda, totya, s több mások.
