CSAP, (1)
CSAP, (1), (hangutánzó) áth. m. csap-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit úgy üt, hogy bizonyos csappanó vagy csattanó hangot adjon. Pofon, arczul, nyakon csapni valakit. Legyeket csapni. Bottal, vesszővel csapni, megcsapni valakit. Evezőlapáttal csapni a vizet. A birkozó társat földhöz csapni. Csigát (játékszer) csapni. Igekötőkkel: becsapni az ajtót; kicsapni valakit a városból, kiűzni; kezeit öszvecsapni; a hűtelen szolgát elcsapni; katonának fölcsapni; valamihez hozzácsapni; a lobdát visszacsapni; az egyenes útról félrecsapni, eltérni. 2) Tárgyesetes viszonynév nélkül: futtában bemenni valahová, nekimenni valaminek. Zsákmányra csapott a sas. A mennykő lecsapott, becsapott a fába. A marhák becsaptak a tilosba. Az ellenség becsapott az országba. Hozzácsapott, mint Bernát a mennykőhöz. Km. A kancsal mészáros nem oda csap, ahova néz. Km. 3) Átv. ért. izegmozog, forgolódik valami körül, hizelegve sürög. Majd ide, majd oda csap. Szép nőknek csapja a levet. Szintén átv. értelmüek: Szelet csapni. Nagy lármát csapni. A zsiros étel elcsapta a hasát, azaz, hasmenést kapott.
Rokonai a magyar csép, szanszkrit csap (tör, vág), hellen κυπτω, német kappen, tappen, kampf, franczia couper, orosz kopaiu stb. A törökben csarpmak Hindoglu szerént am. frapper avec bruit et violence.
