BUZOGÁNY
BUZOGÁNY, (boz-og-ány vagy bog-oz-ány) fn. tt. buzogány-t, tb. ~ok. 1) Bizonyos kákafajnak bogláros feje, bugája, bakája, kákabot, vagy butikó. 2) Régies hadi fegyver, rendesen hengerded nyéllel, s végén gombbal, bunkóval, mely tömör, vagy belül üres; síma, vagy görcsös, vagy szeges szokott lenni. Vas buzogány. Tollas buzogány, a hadvezéreké. Buzogányt forgatni. Buzogánynyal sujtani.
„..... Vala ékes párducza vállán,
Rendítő buzogány jobbjában.“
Rendítő buzogány jobbjában.“
| Vörösmarty Zalán fut. |
„Réz buzogányt hordoz, s hadijesztő barna fején mély
Vas kalapot.“
Vas kalapot.“
| Ugyanaz, ugyanott. |
Buzgány alakban is:
„András alatt vérző buzgánynyal
Vívok mindennap a pogánynyal.“
Vívok mindennap a pogánynyal.“
| Kazinczy. |
3) Dunán túl némely vidékeken, nevezetesen Fehér vármegyében, rövid nyelű bunkós bot, melyet a pusztai betyárok szűrujjba dugva vagy szíjra akasztva szűr alatt viselnek.
Alapértelménél fogva jelent valami bogosat, bunkósat, miszerint gyöke boz azon bod, bot, pot gyökökkel rokon, melyekből boda, bodor, botk, pota származtak. Vagy átvetve a bog gyöktől am. bog oz-ány, bogozó (csomódzó). Egyezik vele a persa buzghah (securis falcata), török bozdogan.
