BÚSÚL
BÚSÚL, BÚSUL, BUSÚL, BUSUL, (bú-os-ul) önh. m. búsul-t. Bús kedélyi állapotban van, búban mereng, szenved; szomorkodik, aggódik. Éjjel-nappal búsúl. Azon búsul, mi történik majd vele. Miolta a gyászhírt vette, nagyon búsul. Ne búsulj, majd máskép lesz. Azért kár búsulni. Eb, aki búsul, dehogy búsulok. Ne búsulj rajta! Hadd búsuljon a ló, elég nagy a feje. Km. Neki búsulja magát, és semmit sem szól. Neki búsulta magát az idő, azaz, beborult, folytonosan esik.
„Minden állat megindul,
Csak a bűnös nem búsul.“
Csak a bűnös nem búsul.“
| Faludi, Böjti ének. |
„Búsuljon az, kinek tetszik,
Nem búsulok,
Búmban tudom soha meg nem
Bolondulok.“
Nem búsulok,
Búmban tudom soha meg nem
Bolondulok.“
| Népdal. |
„Csak busúl csak őszűl,
Vég- s határtalan,
Mert, hajh! kedve nincsen
Élni bajtalan.“
Vég- s határtalan,
Mert, hajh! kedve nincsen
Élni bajtalan.“
| Vörösmarty. |
