~ÁSZ
~ÁSZ, vékonyhangu párhuzamos társa ~ÉSZ, név- és igeképző, a) némely szókból alkot neveket és igéket: vadász (venator, venatur), halász (piscator), piscatur), madarász (auceps, aucupatur), továbbá: fürjész, csíkász, egerész, böngész; b) csupán neveket, mint: tyúkász, kertész, méhész, ökrész, stb. c) csupán igéket igékből: hadar-ász, kotor-ász, vakar-ász, legel-ész, fürk-ész (fürögész), hever-ész. Ezen képzők az öszvekötő, sokasító, illetőleg gyakorlatos as es, az ez nemüekhez tartoznak. Ugyanis a) az ily képzőjü főnevek jelentenek valamivel foglalkozót, folytonosan bánót, b) az igék ily foglalkozási cselekvést; miszerint így elemezhetők: 1) valamint a csikós, gulyás, kondás, csirás, birkás, tehenes, szamaras, ludas, tyúkos jelentenek ezen állatokkal bánó személyeket is, s képzőjük az öszvekötő as, es, os: úgy vadász, madarász, tyúkász, juhász, méhész, ökrész, stb. szintén ezt jelentik: vadas, madaras, tyúkos, juhos, stb. úgymint ezen állatokkal szoros bánási öszveköttetésben álló személyeket, s egyedül a játszi nyelvszokás műve, hogy a föntebbieket is nem nevezte így: csikósz, gulyász, kondász, (mint: kanász), csirász, birkász, szamarász, ludász, sőt a tehenes és tyúkos csakugyan máskép: tehenész, tyúkász is. Ezen ász ész tehát valószinűen a csangósan ejtett asz esz-ből származott: vad-as, vad-asz, vad-ász; méh-es, méh-esz, méh-ész. 2) Az igeképző ász ész = gyakorlatos az ez, nyújtva áz éz, pl. hadonász = hadonáz, kotorász = kotoráz, fürkész = fürkéz, tollászkodik = tollazkodik, tetvészkedik = tetvezkedik, miszerint ezen igék: vad-ász, madar-ász, eger-ész, fürj-ész = vad-az, madar-az, eger-ez, fürj-ez.
Egyébiránt a nyelvérzéknek igen fínom tapintatára mutat, hogy a rokon, de mégis másmás árnyalatú fogalmak kifejezésére némileg különböző, de alaphangban hasonló képzőket alkalmazott, mert a) a neveket illetőleg az as es tulajdonkép melléknévképző, s s csak átv. ért. alkot főneveket, midőn a jelzőt a jelzett helyében használja, pl. vadas erdő, vadas, vaddal bővelkedő hely; halas folyó, Halas mezőváros; ellenben az ász ész főnevet alkot: vadász, halász = azok fogásával, tartásával stb. foglalkozó személy; b) némely neveknél az os es durvább, az ász ész szellemibb foglalkozásra vonatkozik, pl. műves vagy míves (ezüstmíves, aranymíves, kőmíves, puskamíves) és művész (Künstler); az igéket illetőleg a z képző általán jelent gyakorlatos cselekvést, valamint az ász ész igeképző is, mint: nyargal-ász, legel-ész = nyargalgat, legelget.
A fentebbi elemzésből kitünik, hogy hasonlék szerint helyesek ezen újabb alkotásu szók: zenész, művész, szinész, ügyész, borász, erdősz, mennyiben az illető tárgygyal bánó, foglalkozó személyt jelentenek; ellenben korcs ivadék: gazdász (oeconomus), mely nem gazdákkal, hanem gazdasággal foglalkozót akarna jelenteni.
Tájdivatos képzésű: rákész, ige és név, rákász helyett.
Idegen eredetüek: bindász, kovász, kolbász, s némely mások.
Újabb szóalkotóink az ász ész képzővel igékből is képeznek főneveket, mint: fest-ész, költ-ész, épít-ész, mi nincs épen nyelvünk szabályai ellen, mert van régi szónk: term-ész-et, a terem igéből, de különben is, mint föntebb megjegyzők, az igékből ily képzővel igéket alkotni nem ritkaság.
Megjegyzendő, hogy ezekben: bölcs-ész, szép-ész, a bölcs és szép szók főnév gyanánt tekintendők, s am. bölcs dolog, szép dolog, és így bölcsész, szépész = bölcs vagy szép dolgokkal foglalkodó tudós.
