ÁROK
ÁROK, (ár-ok) fn. tt. árkot, tb. árkok. 1) Földbe ásott hosszukás mélyedés, kerítésül, határul, vízfölfogóul, vagy akármily más czélból. A verem- és gödör-től különbözik, mert ezek nem hosszukásak, hanem kerekded vagy szabálytalan alakuak. Mély, széles, hosszu árok. Árok medre, feneke, partja, széle. Út mentében ásott árok. Bedőlni az árokba szekerestül. Árkot ásni, húzni. Árkot ugrani. Árkon, bokron túl lenni. Akkor mondj hoppot, mikor általugortad az árkot. Km. Árkon kivül hegymester, am. az alája rendelt határon túl, aki tovább akar terjeszkedni, mint hatalma van. 2) Különösen csatorna. A vizenyős réteken, legelőkön árkokat húzni. Árokba csapolni a vizet. 3) Folyók medre, teknője, melyet ásás által szabályoztak. Rákos, Zsitva árka. 4) Erődök körül ásott mélység. Vár árka. 5) Falu Ungban, s puszta Trencsénben.
Azon ár ar gyökü szók osztályába tartozik, melyek metszésre, hasításra vonatkoznak, mint: ártány, s az előtétes: bárd, dárda, nyárs; ide tartozók: arat, ort, stb. Hasonló hozzá némely hazánkbeli szláv nyelvjárásokban divatozó, s valószinüleg tőlünk kölcsönzött: járek.
Képzésre nézve s mint hangugrató hasonló a mar-ok, far-ok, sar-ok, bur-ok, hur-ok, szur-ok, tor-ok, suly-ok s némely más szókhoz.
