~ ÁNT
~ ÁNT, (án-t) ösz. képző, vékonyhangon ÉNT. Képez a) névhatárzókat: gyan-ánt, szer-ént, b) igehatárzókat: kor-ánt, meg-ént, tüst-ént, rész-ént, alkalmas-ént, képes-ént. Vánnak ily végzetü idegen szavaink is: tulipánt, gyémánt, paszománt.
Eredetileg öszvetett képző, az an en, és t alkatrészekből, melyek különkülön is határzókat szoktak képezni, pl. okos-an, bölcs-en, alkalmas-an, képes-en; örömes-t, képes-t, néz-t, kivál-t. Mindkettő együtt meg van az al-an-t, hossz-an-t, s némely más határozókban, honnan valószinű, hogy a föntebbi ánt ént is eredetileg = rövid an-t, en-t, pl. alkalmasént = alkalmas-an-t, képesént = képes-en-t. Ezen eredeti rövidségből magyarázhatni, hogy a hosszu é helyett i is használtatik: alkalmasint, képesint, szerint, megint, részint, e helyett: képesent, szerent, megent, részent. A koránt törzse kora, honnan: kora-an-t, koránt. Az iránt és aránt törzse pedig: irány, arány, pl. torony iránt = torony irányában, egy aránt = egy, ugyanazon arányban. Az ént a régieknél a mai ként (= kient) helyett, vagy szerént értelmében is használtatott, pl. vérént való atyafi = vér szerént, emberént = emberként. V. ö. ~ KÉNT.
