~ ÁNK
~ ÁNK, vékonyhangon ~ ÉNK, (1), szóképző, mely néhány melléknevet alkot igékből, milyenek: nyulánk, falánk, félénk, élénk. Alap fogalomban képességet, hajlamot, gyakorlati mineműséget jelent, pl. nyulánk, a mi könnyen nyúlik, nyujtható; falánk, evésre, zabálásra hajlandó, sokevő, mohó; félénk, aki hamar megijed, ijedésre hajlandó; élénk igen eleven, mozgékony. Ide sorozható: fulánk, eredetileg furánk, ami hegyes vékony tulajdonságánál fogva könnyen átfúr valamit; nyalánk, nyalogatni szerető. Ezen képző nem egyéb, mint a rokon érteményű ák ék módosított alakja n közbetéttel, mely egyszersmind nagyító érteményü, pl. e szókban: isz-ák, eszeny-ák, decs-ák, tud-ák. Rokona: ékony, ékeny, honnan, nyulánk = nyulékony, falánk = falékony, nyalánk = nyalékony, félénk = félékeny, élénk = élékeny, stb. E nagyítási érteményénel fogva szintén rokonságban van a nagyító ók, ők képzővel ezen szókban: pofók, pirók, monyók, ajók, szemők. Eredetileg tehát öszvetett képző, s így elemezhető: nyúl, nyuló, nyul-a, nyul-á-k, nyul-án-k, fal, faló, fal-a, fal-á-k, fal-án-k, fél, félő, fél-e, fél-é-k, fél-én-k, stb. hasonlóan: pof, pof-ó, pof-ó-k, pir, pir-ó, pir-ó-k, mony, mony-ó, mony-ó-k, stb.
