~ ÁN
~ ÁN, vékonyhangon ~ ÉN. I. Több kölcsönözött idegen szók módosított végszótaga, nevezetesen a) a keresztnevekben, mint: Adorján, István, Fábián, Cziprián, Demjén; b) másféle nevekben, pl. gárdián, porczelán, ispán, sátán, tulipán, fáczán, tömjén, pergamén. Ezek és ilyenek részint az eredeti szók kurtítása, részint átalakítása által képződtek. II. Képzőféle végtag némely magyar eredetü szókban, mint: csalán, kalán (melyek fordítva is használtatnak: csanál, kanál), bojtorján, surján, burján, tátorján, foszlán, aggastyán, tehén, pereszlén, s ezen melléknév: kaján. Ezek elemzését illetőleg l. N és NY képző. Az igék közől jóformán csak egy ily képzőjü van: kiván. III. Oly igehatárzók végszótaga, melyek a vagy e végzetü melléknevekből származnak, s tulajdonkép öszve van húzva az a + an vagy e + en-ből, pl. bután = buta-an, tompán = tompa-an, gyöngén = gyönge-en, ferdén = ferde-en, talán = tala-an. Ezek pedig: igazán, magyarán = igaz-an, magyar-an, vagy igazi-an, magyari-an. IV. Állapító ragból és a törzsszónak a e véghangzójából van öszvehúzva, pl. Budán = Buda-on, ruhán = ruha-on, Becsén = Becse-en, kefén = kefe-en.
