~ AD (2)
~ AD (2), osztó számneveket képez, hangrend szerint: od, ed, öd, s mint ilyen 1) főneveket alkot: harm-ad, nyolcz-ad, husz-ad, hatvan-ad, nyolczvan-ad, száz-ad, hat-od, milliom-od, kett-ed, negy-ed, tiz-ed, tizenegy-ed, tizenkett-ed, ezer-ed, öt-öd, s jelent az ily számu részekre osztott egészből egy ilyen részt: három(ból) egy, négy(ből) egy, öt(ből) egy, stb. (lásd alább is). Jövedelme harmadát, tizedét, huszadát, századát a köz jóra fordítja. Bérének csak ötödét kapta meg. 2) milységneveket, mely esetben sorzó vagy rendosztó értelmü s közönségesen ik toldalékot vesz föl: kettedik (a magasabb vagyis öszvetett számokban mint: tizenkettedik, magában: második; így egyedik is, mely magában első), harmadik, tizedik, századik, ezredik; am. három egyik, tizegyik, százegyik, ezeregyik; különben a régieknél e nélkül is divatozott, p. a müncheni és tatrosi cod. „harmad- negyed- ötöd capitolom,“ sőt ma is több esetben élünk vele: p. harmad- negyed- ötöd éve múlt;“ „harmad ebéd;“ kiváltképen mint társasági seregosztóval: másod magával ment el s harmad negyed magával jött meg; tized magával ütött rám, midőn én csak ötöd magammal voltam. Az árja nyelvekben is a rendosztó számnevek d-vel igen közel rokon t-vel képeztetnek, így a hellenben: πρωτ−ος, τρι−τ−ος, τεταρ−τ−ος πεμπ−τ−ος, εχ−τ−ος δεχα−τ−ος, a latinban: quar-t-us, quin-t-us, sex-t-us, a szanszkritban: pra-th-amasz (első), dvi-t-íjasz (másod), tri-t-íjasz (harmad), csatur-th-asz (negyed), a németben: zwei-t-e, dri-tt-e, vier-t-e, fünf-t-e, zehn-t-e stb. Schott Vilmos úr előadása szerint az egész altaji (csúd vagy scytha, török, tungúz és mongol) családban is lényeges ismerve (ismertető jele) a rendelő számnak t vagy d, pl. a syrjanban njolj-ed (negyed), vit-öd (ötöd), a lappban nielj-ad, vid-ad, mordvinban nili-tse (nili-te helyett), néha n közbeszurattal mint a szuómiban, törökben; az utóbiban a d-nek ds-vé lágyultával is, pl. bir-indsi első, régiesen előlső, iki-nd-si (ketted), altyndsy (hatod), stb. (lásd: das Zahlwort in der tschudischen Sprachenclasse von Wilhelm Schott. Berlin). A magyarban a török ndsi-nek hangokban megfelelni látszó ső, só, ezekben: első, utolsó, innenső, túlsó, végső, stb. igen szépen megfejtetik az eső (azaz fekvő, helyezett) részesűlővel: elől-eső (régiesen csakugyan előlső), utól-eső, innen-eső, túl-eső, vég(űl)-eső.
