zsupsz
zsupsz mondatszó, (régies) zsuppsz (hangutánzó)
1. <Esés, zuhanás tompa hangjának utánzására; esés érzékeltetésére>. Addig ugrált a part szélén a gyerek, míg egyszer csak zsupsz, beleesett a vízbe. Azzal zsupsz! elnyúltam a földön s betörtem az orrom. (Déryné) Zsupsz!… beléesik egy meszes gödörbe. (Vas Gereben) Zsuppsz. Abban a pillanatban elnyelte a Sándor öcsémet a fáskosár, amelyre rá ült. (Jókai Mór) A csónak fölborult, és zsupsz, mind a négyen befordultak a vízbe. (Ambrus Zoltán) S padlásablakot, kitört, Sarkon fordulót, Villogtatsz, mint zsebtükört Pajkos nebulók: | Zsupsz! a földre hull a fény. (Tóth Árpád) || a. <Vhonnan való kiugrás, vhová ugrás hangjának és gyorsaságának érzékeltetésére.> Zsupsz, egy ugrással kint voltam a góréból, s neki a cselédháznak. (Bársony István) || b. <Folyadék kiömlésének festésére.> Tanár úr! … Itt a kávé! … – Tegye csak le a kis árpalét. Zsupsz … Na, csak egy kicsi ömlött ki. (Kaffka Margit)
2. <Törés v. hangjelenséggel járó hasonló esemény részletezését bevezető szóként.> Akkor újra ránk jött az eső, két hétig mind csak esett. Ahogy tisztult, újra nekiláttunk [a cséplésnek]. Zsupsz, az istenit, eltörött egy géprész … (Móricz Zsigmond)
3. <Váratlan, gyors ütés érzékeltetésére.> A vézna emberke … a tiszt után akart futni, mert szörnyen bántotta annak az a rettenetes, bitangul elegáns nyugodtsága. Zsupsz! – és már kész volt a pofon. (Nagy Lajos)
4. <Gyors cselekvés, gyors mozgás érzékeltetésére.> Egy kis, már élettelen halacskát eresztenek le onnan felülről a vízbe. Zsuppsz! Egyszerre ott terem két kisebb tengeri pók; az egyik megkapja a fejét, a másik a farkát. (Jókai Mór) [A tehén] egyet fordul, s bal lábát felemelve úgy rúgja ki, zsupsz, a zsajtárt a mama öléből, hogy a mamuska sikkantva kiált: – Nee te! Ne te büdös te! (Móricz Zsigmond)
