visszás
visszás melléknév -an, -abb, (tájszó, régies) viszás
1. (választékos) A megszokott helyzettel, hangulattal, állapottal ellentétes, vele szemben álló; fonák. Visszás állapot, körülmények. A tábornagy igen kényelmetlenül kezdte magát érezni e visszás, komikus helyzetben. (Mikszáth Kálmán) Tompán tünődöm. Csend a tájon | … Minden oly furcsa, torz és visszás, Idegen a tavaszi tisztás. (Tóth Árpád) || a. (ritka) Szokatlan, a megszokottól eltérő <megnyilatkozás>. Olyan visszásan beszél. De amit férjéről mondtak A szó oly viszásan tetszik … (Arany János) || b. (ritka) Visszatetsző, visszataszító, kellemetlenül bántó <jelenség>. Kínos, visszás dadogás. Semmi oly visszás nincs, mint az akadozó színész. (Vörösmarty Mihály) Veszett láng villog a szemében S visszás hang kél a húr alól. (Juhász Gyula)
2. (ritka) Az igazságnak meg nem felelő, helytelen, téves, lehetetlen. Homály … fekszik némelyeknek írásain. Visszás, a nyelv és értelem szent törvényeivel ellenkező … faragás volt sokaknak szüleménye. (Kármán József) Porond … jelenti a folyamokban képződött föveny- és kavicsszigetet; de például már a Margitszigetre … visszás volna azt mondani, hogy az porond. (Arany János) A visszás feleletek mutatták kedélye nyomottságát. (Mikszáth Kálmán)
3. (ritka, irodalmi nyelvben) Tükörképként látható, visszatükrözött. S amint az óra, csengve, bongva, Ki vékonyan üt, ki vastagon, – S ő néz a visszás csillagokba: Kél egy-egy árnyék a habon. (Arany János) A tenger tükre fodrot kapott, eltűnt róla a sok tarka szín, a fehér felhők visszás képe. (Jókai Mór)
4. (ritka, régies) Egymással ellenkezve vetélkedő; hadakozó. Ankerschmidt a bámulat, meglepetés, öröm és bosszúság visszásan váltakozó érzelmei között olvasá azt az írást. (Jókai Mór)
5. (ritka, régies) Visszásan: háttal, nem szembe(n). A két testvér feje egymásnak visszásan van fordulva. (Jókai Mór)
