válasz
válasz főnév -t, -ok, -a
1. Kérdésre, tudakozódásra, felszólításra v. vitában adott, szó- v. írásbeli megnyilatkozás; felelet. Csattanós, csípős, egyenes, elutasító, határozott, igenlő, kellő, kényszeredett válasz; → kitérő válasz; megnyugtató, tagadó, végleges válasz; a felszólalásokra adott válasz; válaszra vár; válaszra sem érdemest, méltat vkit, vmit; sürgős választ kér; megtagadja a választ; választ ad v. tesz, ír vmire; választ ad az ellenvetésekre. A kérdés válasz nélkül maradt. Nem volt rá válasza. Nem maradt → adós a válasszal vkinek. Sohasem kapott egyenes választ. (Vas Gereben) Bubenyiknek nem volt …válasza, csak egy mély fájdalmas sóhaj röppent el a melléből. (Mikszáth Kálmán) „Jós”! – hörögtem – „választ kérek”! (Babits Mihály–Poe-fordítás) || a. Vmely kijelentésre, nyilatkozatra, megnyilatkozásra, azzal kapcsolatban arra mintegy feleletként következő megnyilatkozás. Zúgó éljenzés a válasz. Egy kézlegyintés, mosoly, pofon volt a válasz. A választ az fogja megadni, amit ez a hirtelen fegyverre kapott újonc-szakasz fog tenni. (Jókai Mór) Menyecskés, turbékoló, halk női kacaj volt a válasz. (Krúdy Gyula) || b. Levélre viszonzásul küldött v. küldendő levél. Választ ír vkinek. A házassági hirdetésre fényképes választ kér. Albumot készítettek a levelekből, mik gyászjelentésére válaszul érkeztek. (Jókai Mór) || c. (postaügy) Válasz fizetve: <annak közléséül, hogy a viszonzásul, feleletül küldendő választávirat díját a feladó a távirat díjával együtt előre megfizette>.
2. (népies, régies, irodalmi nyelvben) Választás (1). Választ tesz: választ. Annak szánta lányát, akit keble választ, De ez a fiúkban nem birt tenni választ. (Arany János)
3. (gyak. összetételben) (régies) Olyan dolog, személy, amely v. aki elválaszt vmit vmitől; akadály, válasz(tó)fal. Válaszként áll köztük.
Szóösszetétel(ek): 1. válaszboríték; válaszírás; válaszirat; válaszpont; válaszsürgöny; 2. hölgyválasz; sürgönyválasz; viszonválasz.
