vakar
vakar ige -t, -jon
1. tárgyas <Testrészt> rendsz. a viszketés enyhítése végett körömmel, ujjal v. ritk. eszközzel kapar. Vakarja a fejét, a fülét v. a füle tövét: (gyak. zavarában, tépelődésében>; (átvitt értelemben) vakarhatja a fejét: töprenghet, hogy miképp jut ki a bajból; vakarja vkinek a hátát; vakarja a szúnyogcsípés helyét; vakarja a lábát, az orrát; vakarja a → tarkóját; csak a → tökét vakarja. A ceruzával vakarja a fejét. Az ajtófélfához dörgölődve vakarja a hátát. Vakarom, mert viszket. Mihelyt a szakállam viszket, mindjárt vakarnom kell. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Kellemetlen ábrázatot vágott ezekre a szavakra, s elkezdte a füle tövit vakarni. (Mikszáth Kálmán) A cigány meghökkent. Vakarta a fejét. (Gárdonyi Géza)
2. tárgyas <Állati v. emberi testet, rendsz. éles eszközzel> tisztítás végett kapar. A kocsis csutakolja és vakarja a lovat. A régi görög atléták verseny után késsel vakarták olajos testüket. Dologra! a lovakat vakarni. (Szigligeti Ede) || a. (tárgy nélkül) A ló tisztogatását ilyen módon végzi. Hol a kocsis? Éppen vakar.
3. tárgyas <Írást, foltot, odatapadt piszkot> eltűntetni igyekszik úgy, hogy éles eszközzel kaparja. Tintafoltot vakar. Tollkést vesz elő, s az írást vakarni kezdi. (Csiky Gergely) || a. (tárgy nélkül) Iskolai dolgozatban ne vakarj!
Szólás(ok): (gúnyos) ott is vakarja, ahol nem viszket: a) alaposan elverik v. elverték; b) (ritka) olyan sérelmet is emleget, amely meg sem történt.
Igekötős igék: belevakar; elvakar; felvakar; kivakar; levakar; megvakar; összevakar.
vakartat.
