valamerre
valamerre határozószó, határozatlan és van
I. határozatlan
1. Meg nem határozott v. meg nem határozható helyre, tájra v. irányba. Menjünk már valamerre! A munka csak abból állhat, hogy talicskán valamit valamerre el kell tolni. (Tömörkény István) Egy álló hétig színe-világát [= színét] se látták, úgy elcsavargott hazulról valamerre. (Eötvös Károly) || a. Valamerre másfelé: más irányba, másfelé.
2. (más határozóval kapcs.) Vmely ismert, szóban forgó helynek, tájnak vmelyik részére, része felé, irányában. Az erdő felé ment valamerre. || a. (más határozó előtt) Feltehetőleg e határozóval megjelölt (ismeretlen) hely felé v. e határozóval megnevezett hely közelébe. Valamerre dél felé szállnak a felhők. Elutazott valamerre Szeged felé.
3. (népies) Meg nem határozott v. meg nem határozható helyen; vmely helyen. Valamerre már találkoztunk. Valamerre szól a rigó. || a. Valamerre másfelé: máshol, másutt.
4. (más határozóval kapcs.) A szóban forgó helynek, tárgynak vmely részén <gyak. ezzel a mellékértelemmel: vmely irányban levő meghatározatlan részén>; valahol (I. 2). Valamerre az Alföldön. Ott van a lapát valamerre az istállónál.
5. (átvitt értelemben) <Változásról, történésről szólva:> meg nem határozott v. meg nem határozható helyzet, összefüggés, viszony irányában. Majd csak eldől a dolog valamerre. Hadd fordulna sorsa valamerre az Évangyélistának. (Eötvös Károly)
II. vonatkozó (kötőszóként) (régies, irodalmi nyelvben)
I. Amerre (csak); ahová (csak); akármerre; bármerre. Vessen a végzet, valamerre tetszik, Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem: Mindenütt boldog megelégedéssel Nézek az égre! (Berzsenyi Dániel) Azt véltem, hogy csattanik a levegőben utána, És beszakad földünk, valamerre dobogva lenyargalt. (Vörösmarty Mihály)
2. Amely irányban és helyen (csak), ahol (csak); akárhol; bárhol. De tölgyek alatt, Valamerre jártam, Szülő honomat – Csak is ott – találtam. (Arany János) És zúg a nádas csufondáros mélyen, Királyi bottal valamerre járok. (Ady Endre)
