utóhang
utóhang főnév
1. (régies, irodalmi nyelvben) Az a rövid ideig hangzó és fokozatosan elnémuló hang, mely akkor keletkezik, ha a hangforrás hangját távolabb eső visszaverő felület adja vissza, s így utolsó foszlányai megkésve érik a fület. E moraj … ki mondja meg nekem, mi volt ez: Támadó vész vagy már annak utóhangja? (Arany János) A harmadik csengettyűszó is elhangzott, sokáig elringatva utóhangját a csendes éjben. (Jókai Mór) || a. (ritka) A hallott és az emlékezetben még visszacsengő dallam(ok). A vendégek csoportonkint eltávozának, vigalmaik utóhangját dúdolva útjokban. (Jókai Mór)
2. (irodalomtudomány) Hosszabb, rendsz. elbeszélő költeményhez csatlakozó, rá utaló, esetleg magában is kerek, verses befejező rész. Utóhang Cserhalomhoz. || a. (ritka) Utószó. Utóhang a „Politikai Divatokhoz”.
3. (átvitt értelemben) Vmely eseménnyel kapcsolatban utólag, annak megtörténte után tett megjegyzés(ek), véleménynyilvánítás(ok). A cikknek, nyilatkozatnak, vitának nagy utóhangja volt. Kíváncsi vagyok, milyen utóhangja lesz a botránynak. Csak utóhangjait hallám a vésznek. (Eötvös József) A tréfát sikerültnek találták, s ami komoly utóhangja volt, azt a kardcsattogás kiegyenlítette. (Jókai Mór)
utóhangos; utóhangú.
