ugyan

Teljes szövegű keresés

ugyan határozószó, kötőszó és mondatszó
I. határozószó (a mondat szerkezetébe való beépülés többféle fokán)
1. (hangsúlyosan) (népies, régies) <Fokozó, nyomósító szóként, főleg igei állítmány előtt:> a szokottól, a várttól nagymértékben és meglepően v. feltűnően eltérő módon; nagyon (is), erősen, jól, alaposan, ugyan csak (I), derekasan; (gúnyos) csúfosan. Ugyan megjártam evvel az olcsó ruhával! Ugyan neki indultál! Ugyan megfuttattál! Még ugyan a lelkére kötöttem.  Még a szél is ugyan neki gyűrközött, hogy Lovamat elérje. (Petőfi Sándor) Riogatom a gyerekre, hogy ugyan nekifeküdjék ám a tanulásnak. (Jókai Mór) || a. (melléknév v. határozó előtt, főhangsúllyal) (népies) A szokottól, a várttól feltűnően, meglepően elütő mértékben; ugyancsak (I). Ugyan jól megmondtad neki!  Az egész lyány ugyan helyes. (Arany János) Megint mennek egy darabon, de az ostort már most ugyan erősen fogja mindenik. (Tömörkény István)
2. (hangsúlytalan helyzetben, közvetlenül a kiemelő hangsúlyú szó előtt) (bizalmas) <Nyomósítóként:> valóban, igazán; éppen(séggel); aztán; bizony. A gyerekeknek ugyan beszélhetsz. Ezt ugyan hiába mondod neki! Azt ugyan lesheted! Tőlem ugyan tehetsz, amit akarsz! || a. (bizalmas) <Tagadás v. ellentét, tiltakozás. nyomósítására:> éppen, bizony, aztán (I, 3). (Elmész?) – Én ugyan nem! Én ugyan nem írok neki. Azt ugyan nem találod ott ilyenkor.  Mit akarsz tőlem? A kulcsot? Abból ugyan nem eszel! (Mikszáth Kálmán) Azt véltem, mivelhogy barátod… – Nekem ugyan nem barátom. (Gárdonyi Géza)
3. (bizalmas) <A kérdés nyomósítására, csodálkozás, kételkedés, türelmetlenség árnyalatával:> vajon? Ugyan hová ment ez a gyerek? Hát ez ugyan ki lehet? Ugyan mit fecseg itt ez a hóbortos?  Ugyan még meddig zengitek, | … A régi kort…? (Petőfi Sándor) No, ugyan mit nevettek? (Mikszáth Kálmán)
4. (hangsúlytalanul) <Feltételes mondatban, a feltétel bizonytalanságának, az utólag felmerült kétségnek kifejezésére.> Ha ugyan; ha ugyan nem. Igyekszem pontosan ott lenni, ha ugyan el tudok menni. Végy kenyeret, ha ugyan lesz még a boltban.  Még most is alig hogy látom, ha ugyan látom igazán. (Arany JánosArisztophanész-fordítás) Ez szomorította néha Görgei urat, ha ugyan ráért szomorkodni. (Krúdy Gyula)
5. (rendsz. erős hangsúllyal) <Fokozást jelentő következményes v. hasonlító mellékmondat részletezése helyett használt érzelemkifejező szóként, olyankor, amikor a beszélő (szinte) nem is tudná logikusan kifejteni a következményt v. a hasonlatot:> Hogy ugyan!: hogy no (na)! hogy még!  Elég jó vót még, csak meg kellett vasalni… meg egy új szekérrudat bele, olyan szekér lesz a, hogy ugyan. (Móricz Zsigmond)
II. kötőszó (rendsz. a mellékhangsúlyos előkészítő rész v. a főhangsúlyos rész után)
1. <Megengedő értelmű mondatban az előkészítő részben v. a tagmondat végén, rendsz. de, hanem kötőszóval bevezetett mondat előtt:> noha, (ám)bár, habár, (az) igaz, hogy…; annak ellenére, hogy…; ha… is. Sok ugyan nincs, de azért adok. Hideg van ugyan, de a szél megállt. Én ugyan nem láttam, de hallottam, hogy…  Vak eszközül szolgáltam én ugyan, De mégis érzem szörnyű bűnömet. (Vörösmarty Mihály) A nap már kisütött ugyan, de a fűszálakon még csillogtak az esőcseppek. (Gárdonyi Géza)
2. (kissé bizalmas) <Az előző közléssel ellentétes v. megszorító értelmű mondat kapcsolására, a tagmondat élén:> különben, egyébként; egyébiránt; bár (I, 3). Ne vidd el a könyvet! Ugyan vigyed, nem bánom.  Egy deli, vidor szűz – ugyan, inkább gyermek – Készűl kezeimből venni örök fátyolt. (Arany János) Mindent vasút hoz már… Ugyan azért van most is vízi hajózás, de nem az, ami a régi. (Tömörkény István)
III. mondatszó (összetett mondatban első tagmondatként) (bizalmas)
1. <Tiltakozás, méltatlankodás kifejezésére.> Ugyan kérem . Ugyan, mama! Ugyan, menjen a csodába! Ugyan, menj már! Ugyan, hagyjon békén! Ugyan már, ne beszélj ilyet! Ugyan, mit gondol rólam?!  Maga venne el egy fiatal gyermekleányt? Ugyan nézzen a tükörbe! (Csiky Gergely)
2. <Csitítás, nyugtatás kifejezésére.> Ugyan, ne mérgelődj már annyit!  Miért nem dobtad ki? – Ugyan. – De igen. Ki kell az ilyent rúgni. (Kosztolányi Dezső)
3. <Biztatás, unszolás, kínálás nyomatékául.> Ugyan, tessék még venni belőle!  No, ugyan kóstolja meg, mit szól hozzá? (Mikszáth Kálmán)
4. <Rendsz. ismeretlen személyhez intézett bátortalan v. szerény kérés, kérdés bevezetésére.> Ugyan, legyen szíves már nekem is egy kis tüzet adni. Ugyan kérem, nem tudná megmondani, hány óra van?  Ugyan kérem, – rebegi kedves félénk ajkkal – melyik a Malom utca? Jól megyek-e erre? (Gárdonyi Géza)
5. (régies, gúnyos) Ugyan úgy-e?: <csipkelődő v. gúnyosan hitetlenkedő v. rosszalló kérdésként, ill. visszakérdezésként, meghökkent v. kétkedő felkiáltás, szóváltás közben:> csak nem?; ejnye!; igen?; no csak!; no nézd!; ne tréfálj!; no de ilyet!; no ne mondd!  Beszél az úrfi, hogy ennyi meg ennyi öregapja volt. – Ugyan úgy-e?: … hát apja hány lehetett…? (Vas Gereben)
6. (népies) <A kérdés bevezetésére, gyak. kissé fölényes v. helytelenítő árnyalattal.> Ugyan bizony: ejnye vajon!?  Ugyan bizon – szólt… – hát maguknak csak ilyen szekerük van? (Tolnai Lajos) Ugyan bizony, nénemasszony miért veré meg a leányát? (Benedek Elek)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT