túl [1]
túl [1] határozószó, igekötő, névutó és főnév
I. határozószó, felső fok: (legtúl) <Térbeli viszony kifejezésére.>
1. <A beszélő v. a szóban forgó személyhez viszonyítva:> vmely elhatároló pont, tárgy v. tér szemközti oldalán kezdődő területen, térben, többé-kevésbé távol. Itt van ez a rét; ott túl kezdődik az erdő. Egyszerre felállottak a grófok, grófnék… hátrább oda túl a parasztasszonyok. (Tolnai Lajos) Egy fél óra alatt kiterítik a halászok túl a nagy ólmos hálót. (Mikszáth Kálmán) || a. Vmely tárgy másik oldalán. Ne itt fogd a szekrényt, hanem túl! [A medence körül] Legfejebb [= legfelül] és legtúl karját nyujtja kettő [= két leány]. (Arany János)
2. <Szembeállításban, az innen szóval párhuzamos használatban, a távoli hely jelölésére:> azon az oldalon, helyen. Én innen álltam, ő túl.
3. <Hasonló párhuzamos használatban, meg nem határozott hely jelölésére.> Innen is, túl is v. innen és túl: a) mindkét részen, oldalon. Hozott Isten édes öcsém, szólt innen is, túl is megcsókolva vendégét a jó öreg. (Jókai Mór); b) mind a két részről, oldalról. Az égő gránátokat innen is, túl is kézzel hajigálták már egymásra. (Jókai Mór) Innen is, túl is jól megnézegette magát a tükörben. (Tolnai Lajos)
4. Túlról: a) a szóban forgó elhatároló pont, tárgy, tér, térszíni forma a másik oldalánál kezdődő területről, térből. Onnan túlról jött. [Pali] libákat pillant meg a falu alján a legelőn… Túlról egy leányka már téríté… a libákat hazamenetelre. (Gárdonyi Géza); b) (népies) az elhatároló pont, tárgy, tér, térszíni forma másik oldalán; ott túl. Mellettünk van a patika, túlról egy csemegés bolt. Ilda kacag tulról könnye szakadtáig. (Arany János)
II. igekötő
A. <Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. a túl- igekötős címszavak, főleg igék ide tartozó nagyobb részét, pl. túlcsap; túlcsordul; túldob; túlél; túlemelkedik; túlér; túlesik; túlhalad; túljár; túljut; túllát; túllép; túllő; túlmegy; túlmutat; túlnyúlik; túlragyog; túlszárnyal; túlterjed; túltesz.>
B. <Önállósítva, túl- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként v. elhangzott állítás megerősítéseként, a szóban forgó igével egyértékű.> Túladtál a lovaidon? – Túl [= igen, túladtam].
III. névutó (-n ragos szó v. rajta személyragos határozószó után v. előtt, azzal együtt értve) <Térbeli és időbeli viszony kifejezésére.>
1. <A szemlélőhöz viszonyítva> abban a térben, azon a területen, amely a névszóval megnevezett elhatároló pontnál, tárgynál, térnél, térszíni formánál kezdődik, annak másik oldalán. Azon a házon, azon az utcán, azon a kerítésen túl; a határon túl; a → tengeren túl; az Óperenciás tengeren is túl; túl a hegyen; túl az erdőn; → árkon-bokron túl van, jár, jutott; → ungon-berken túl. Mire utánuk eredtünk, már régen túl jártak a falu határán. Túl a réten néma méltóságban Magas erdő; benne már homály van. (Petőfi Sándor) A szarvas jóval túl volt a lővonalon. (Mikszáth Kálmán) || a. Túl a Dunán v. (ritka) a Dunán túl: Magyarországnak azon a részén, mely a Duna és a nyugati, ill. déli határ között terül el. Túl a Tiszán v. (ritka) a Tiszán túl: Magyarországnak azon a részén, amely a Tiszától keletre, ill. a Tisza felső folyásától délre terül el. Túl a Dunán jártam az idén. (Mikszáth Kálmán) || b. (átvitt értelemben) A névszóban kifejezett mértéket, határt meghaladva. A → kelletén túl; mértéken túl: mértéktelenül; (régies) túl a rendén: a rendesnél nagyobb mértékben, rendkívül; a → síron túl. Kelletén túl résztvett korának szellemi mozgalmaiban. (Eötvös József) A mester… túl a rendén iszik. (Jókai Mór) Divatkép szerint öltözködött, sőt még azon is túl. (Gárdonyi Géza)
2. (ritka, költői) A szóban forgó helyen, tárgyon felül(re). Felröpülök ekkor gondolatban Túl a földön felhők közelébe. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben, költői) Vmin túlhaladva, azon fölülemelkedve, annak érvényét mellékesnek tartva, azzal nem törődve. Már azt hiszi a vén szív: túl a jón És túl a rosszon hindu bölcsességgel Úszik mély vizen. (Juhász Gyula) Új törvényekkel,… | Új végtelent nyitottam én eszemnek; | … túl minden képzeten. (Babits Mihály) || b. (átvitt értelemben) Vmit gondolatban, érzésben maga mögött hagyva. Ó, ha… | marsok örök monotoniáján [= egyhangúságán] túl és túl a poros… | földek unalmán… tisztán élne benned a régi táj. (Babits Mihály)
3. Vmely adott időpontot, időtartamot, folyamatot meghaladva, annál tovább, ill. később. Egy órán túl; ötéves koron túl; túljár vmely életkoron: már meghaladott vmely életkort. A legszebb férfikoron túl van. Nem odadnád-e… az égi üdvösséget, ami túl az életen vár, e látmánynak [= látománynak] birtokáért? (Jókai Mór) Túl a hatvanon, a sír előtt, csodálatos egyszerűségre tett szert. (Kosztolányi Dezső) || a. Vmely eseményt, történést, lelki magatartást mag mögött hagyva, más, rendsz. kedvezőbb helyzetben, állapotban. Vki (már régen) túl van vmin: most már egészen más dolgok érdeklik; túl van az ifjúkori könnyelműségén, az operáción; a beteg túl van a → veszélyen. Az ebéden már túl voltak. Én már akkor túl voltam a meglepetésen. (Ady Endre) S láttam oly dolgot, mit csak elbeszélni, | bár túl vagyok rajt, borsózik a hátam (Babits Mihály–Dante-fordítás)
4. (költői) A névszóval jelölt jelenséget erősségben, hatásban felülmúlva. Fülembe zúgja átkait A welszi lakoma…. De túl zenén, túl síp-dobon, Riadó kürtön át: Ötszáz énekli hangosan A vértanúk dalát. (Arany János)
5. <Az innen szóval párhuzamos használatban:> Vmin innen is, túl is v. vmin innen és túl: a) vminek a beszélő felé eső oldalán is, ellenkező oldalán is; b) vminek egyik oldalán is, másik oldalán is; vminek mindkét oldalán. Összehorgolnak keményen, Mint kutyájok a sövényen Innen és túl összeugat S eszi mérgében a lyukat. (Arany János)
6. <Hasonló párhuzamos használatban:> Vmin innen vagy (és) túl: a) vmi előtt vagy (és) után; b) vmit időben megelőző vagy (és) követő időben, időszakban. Oh, ha nem volt és ha nincs E parányi csillogáson [= az életen] Innen és túl folytatás: | Mily rövid az élet! (Arany János) [Dani a kettős gyilkosság után] nem tudta, túl van-e, innen van-e valamin, s a szeme megüvegesedett s révetegen járt körül a levegőégen. (Móricz Zsigmond)
7. <Határozóragos alakban:> (ritka) Vmin túlig: a szóban forgó elhatároló pont, tárgy, tér, térszíni forma túlsó oldaláig. Nem ment messzire, csak a kerítésen túlig.
8. <Határozóragos alakban:> Vmin túlra: vmely elhatároló pont, tárgy, térszíni forma túlsó oldalán kezdődő területre, térbe. Tengeren túlra megy: Amerikába, kül. az Egyesült Államokba m.
9. <Határozóragos alakban:> Vmin túlról: vmely elhatároló pont, tárgy, térszíni forma túlsó oldalán kezdődő területről, térből ide. Tengeren túlról jött: Amerikából j.
IV. főnév (rendsz. csak személyragos és határozóragos alakban)
1. (ritka, irodalmi nyelvben) Túlja: túlsó oldala, túlsó oldali része. [A leány] leült velem szemben az asztal túlján. (Gárdonyi Géza) [A hajnalkák] keresik…, hova fonódhatnának feljebb is? … megint meghaladja a pálcát…, megint hajlik a túlja, s megont visszakerül karikában a pálcára. (Gárdonyi Géza) || a. (játék, régies) Túlra játszik: (rulettben) azokra a számokra tesz, amelyek az asztal túlsó oldalára esnek. Azok… hősies jellemek, akik a nyert pénzzel színre vagy „innen”-re – „túl”-ra játszanak tovább. (Ambrus Zoltán)
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Mindennek túlján. Minden eseményt, történést, átélést, maga mögött hagyva: mikor a szóban forgó személy már túl van mindenen. Harmincnégy esztendős, vén koromba Mindennek túlján… Sírva nézem, hogy kendőt lenget Késetten az én bűnös lelkem. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): 1. túlpart; 2. azontúl; ezentúl.
