telt
telt [e] melléknév -en, -ebb [e, e], (régies) tölt
1. (-val, -vel ragos határozóval v. a nélkül) (irodalmi nyelvben) Olyan, ami vmivel tele van; teli. Volt egy ember, nagy bajuszos… Telt vederrel a kezében. A mezőre ballag szépen. (Petőfi Sándor) Megannyi drága serleg, színültig telt kehely. (Tóth Árpád) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Midőn az embernek legtöltebb szíve van, akkor öntheti azt legkevésbé ki. (Kemény Zsigmond) || b. (választékos is) Olyan <nézőközönség, hallgatóság befogadására való építmény v. annak helyisége>, amelyben v. amelyen minden hely foglalt, nézőkkel, hallgatókkal van tele. Telt ház, karzat, lelátó, nézőtér. Csak egy kis biztatás kellett volna neki, még nyilván [= nyilvánosan] is föllépett volna… telt ház előtt. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben) Arányosan fejlődött, gömbölyű, se nem kövér, se nem sovány <emberi test v. testrész>. Telt ajak: duzzadó a.; telt arc, karok, kebel, váll. Elég magas nő telt idomokkal. Vastag, telt ajkai élvezetvágyat árulnak el. (Jókai Mór) [Az asszony] egyáltalán nem volt kövér, de telt volt, mint egy galamb. (Kosztolányi Dezső)
3. (lélektan) Olyan <tarka szín>, amelybe nem keveredik semleges szín. || a. (művészettörténet) Erős, élénk <szín>. Az ablakon a késő nyári estalkonyat [= alkonyat] telt színei ragyogtak keresztül. (Justh Zsigmond)
4. (zene) Olyan <hang>, amelyben túlnyomó többségben vannak a mély felhangok. Telt tenor.
