tüzelő
tüzelő [e] melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan, aki v. ami tüzel (1–7). A szabadban tüzelő pásztor; az erősen tüzelő ellenség; láztól tüzelő homlok. || a. Olyan, ami tüzelésre, fűtésre szolgál. Tüzelő berendezés, szerszám.
2. (irodalmi nyelvben) Cikázó fényű, villogó, lobogó; tüzes. Az apró, tüzelő villámok feljöttek. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Szenvedélyt, lelkesedést tükröző, szenvedélyes érzelmeket árasztó, tüzes (6) <száj, szem, tekintet>. Tüzelő két szemmel néz a szép asszonyra. (Reviczky Gyula) Csókolhatnám varázserővel Tüzelő ajakod. (Reviczky Gyula)
II. főnév -t, -je [e]
1. (ritka) Az a személy, aki tüzel. Meglátta az erdőben tüzelőket, s hozzájuk ment. A tüzelők a fák mögé húzódtak, de onnan tovább folytatták a lövöldözést. Hagynak valakit tüzelőnek, hogy visszafelé is lássanak. (Vas Gereben)
2. Fűtőanyag (1a). A téli tüzelő beszerzése. Kevés a tüzelője. Gondoskodik a téli tüzelőről. Itt élelmiszert, amott orvosságot szereznek a szűkölködők számára; gondoskodnak téli tüzelőjökről. (Jókai Mór) Nedves ez a tüzelő. (Mikszáth Kálmán)
3. (régies) Kályha, kemence, tűzhely. Télen a tüzelő mellett… Ácsorgott el egész napokat. (Fazekas Mihály) Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): 1. tüzelőbeszerzés; tüzelőellátás; tüzelőelosztás; tüzelőelosztó; tüzelőfelhasználás; tüzelőgond; tüzelőhiány; tüzelőmennyiség; tüzelőszalma; tüzelőszegény; tüzelőszer; tüzelőtelep; tüzelőtér. 2. gyorstüzelő.
