tutul
tutul tárgyatlan ige -t, -jon (népies, hangutánzó)
1. <Farkas, kutya, róka> tompán, vastagon, mély hangon elnyújtva vonít, üvölt. A komondorok tutulnak. A Bodri tutul a holdra. Miért tutul ez az állat? Az ebek tutultak az egész faluban. (Gárdonyi Géza) || a. (átvitt értelemben) Egy kicsit tutulnunk kell a farkasokkal. (Tolnai Lajos)
2. (ritka) <Személy> kürtbe, tülökbe fújva hosszan hangzó, erős, mély hangot kelt. A toronyőr… hosszú tülkét előretolva, nagyot tutult rajta. (Jókai Mór)
3. <Szél> zúgva, süvítve fúj. Csak úgy tutul a szél. (Vas Gereben)
tutulás; tutuló.
