tuskó
tuskó főnév -t, -ja
1. (erdészet) Az élő fának a levágás után a föld felszíne fölött maradó és a talajban folytatódó része, amelyből a gyökérzet kiindul. Imre a kemény föld durva kérgit vájja, Néha egy tuskóval birkozván sokáig. (Arany János)
2. A kidöntött, kivágott fa törzsének a gyökér fölött levő, tömött, csomós, bütykös darabja egyben v. széthasogatva. Tuskóval tüzel. Kitermelte a tuskót is. || a. Általában a kivágott fa vmely nagyobb, csomós, tömött, nehezen fűrészelhető v. hasítható, szabálytalan alakú darabja.
3. Tönk (1, 2, 3). Akkor jött dologból Bence a vén szolga, És leereszkedik valami tuskóra. (Arany János) A kovácsműhely előtt a kovács elszántan állott a tuskónál. (Krúdy Gyula)
4. (átvitt értelemben, rosszalló v. tréfás) Durva, érzéketlen, nehézkes ember. Faragatlan tuskó: műveletlen, modortalan ember; lelketlen, érzéketlen tuskó. Azon vagyok, hogy minél inkább egy érzéketlen tuskóvá lehessek, mert nem érezni – oly boldogság! (Arany János) Én annyira míveletlen tuskó vagyok, hogy a szép verseket becsülöm annyira, mint a szép zenét. (Jókai Mór)
5. (ritka, kohászat) Az olvasztó kemencéből formába kiöntött fém (vas, acél, alumínium), amelyet hengerelve, kovácsolva v. sajtolva tovább munkálnak.
Szóösszetétel(ek): 1. tuskóhalmaz; tuskólábú; tuskóvágás; 2. fatuskó; féktuskó.
tuskós.
