tövéghangzó
tövéghangzó főnév (nyelvtudomány)
1. A szótő végén levő magánhangzó, amely nyelvünk történetének régi korszakában rendsz. szóvégen is megvolt. (pl. a tihanyi apátság alapítólevelében előforduló utu szó második u-ja). → Lappangó tövéghangzó.
2. (ritka) <A mai magyar nyelvben:> meghatározott toldalék előtt a szótő végén jelentkező magánhangzó; kötőhangzó (pl. a keze-k, keze-t, keze-m alakokban az -e-).
tővéghangzós.
