tódul
tódul tárgyatlan ige -t, -jon
1. <Sok ember v. állat> a nagy tömegben tolakodva siet, sereglik vhová. Tódul a nép a moziba. A főváros apraja-nagyja az utcára tódul. Úgy tódultak kifelé az ajtón, hogy fellökték egymást. Tódult a nyáj az itató vályúhoz. S mi hős ifjúság tódul szüntelen Az elhullott hősök helyét kitöltni. (Madách Imre) Mindenki az ablakhoz tódult, lobogtatta kendőjét a zömök alföldi fiúk felé, akik feszesen meneteltek. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben) Szivetek mindig nyilt ajtajú palota: Tódulnak, tódulnak seregestül oda Víg, zajos vendégek. (Petőfi Sándor)
2. <Folyadék> hirtelen nagy erővel és nagy tömegben áramlik vhova. A → vér a fejébe tódul. A szennyes ár a csatornákba tódul. A hízelkedő habok hozzá mint tódulnak. (Csokonai Vitéz Mihály) A vad harcosnak a fejébe tódult a vér a rendreutasításra. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) <Pénz> bőven özönlik vhová; vmely vállalkozás fellendülését a haszon reményében bőséges áradásával segíti. A pénz az új termelési ágakba tódul.
3. (átvitt értelemben) Vhova tódul: <szó, gondolat vmely heves érzelmi hatásra> vkiből előtörve megjelenik, megmutatkozik, megnyilvánul v. meg akar nyilvánulni vhol. Elmúlt valahára, az az egy pillantás: Észre se vőn semmit a kenyeres-pajtás, Kinek a boldogság mind nyelvire tódul. (Arany János)
Igekötős igék: betódul; előtódul; feltódul; kitódul; letódul; odatódul; összetódul; visszatódul.
tódulás; tóduló.
