tehátlan
tehátlan [ë] kötőszó (régies, ma irodalmi nyelvben, gyak. tréfás v. gúnyos)
<Rendsz. körülményeskedő beszédben:> tehát (főleg (1–2, 6). Barátom! az a rettenetes, hogy uralkodik fölöttem a szív… Az ilyen ember nagyon boldogtalan lehet, de nagyon boldog csupáncsak az ilyen ember lehet. Én is azért voltam nagyon boldogtalan, s ezért vagyok most nagyon-nagyon boldog. Tehátlan tehát a külföldre nem megyek, hanem nyugat helyett fordulok vissza a napokban keletre… keletre! (Petőfi Sándor) Miután Rácz János azt vallá, hogy tud egy helyen elásott kincset, s ha megkegyelmeztetik, kész azt a helyet fölfedezni,… tehátlan mindezeket tekintetbe vévén, a gonosztevő is jövendőbeli jobbulást fogadván, a bűnösnek a halálos ítélet elengedtessék. (Jókai Mór) Megesméred tehátlan, hogy nagy megfelejtkezésekben találódtál? (Ambrus Zoltán) A díjnok elaludt és elkésett a hivatalból. És látnia kellett, hogy kapott a vörös arcú irodavezető homloka friss fehér csíkokat a ráncoktól, és hallani, amint ostobán élcelődött rekedt hangján… – Tehátlan ismétlen [= ismét] el tetszett aludni a nagyságos úrnak. (Babits Mihály)
