tartomány
tartomány főnév -t, -ok, -a
1. (történettudomány) <Főként némely régebbi állam szervezetében> vmely államnak, birodalomnak olyan nagyobb, többnyire erőszakkal elfoglalt (ország)része, amely történelmi múltja v. nemzetiségi jellege folytán sajátos elkülönülő egységet alkot, és esetleg az állam kereteibe beilleszkedő részleges önkormányzata van; provincia. Leigázott, (meg)hódított, (meg)hódolt tartomány; → örökös tartományok. Július 3-dikán ebéd Neumarkton, mely a salzburgi tartománynak utolsó helysége. (Kazinczy Ferenc) Száz tartomány bő kincse mond urának. (Madách Imre) A kis örökös tartományok élték a saját rendeltetésüknek megfelelő életet. (Móricz Zsigmond)
2. (birtokos viszonyban) (átvitt értelemben, költői) A valóságon kívüli, túli, elképzelt, képzeletbeli jelenségek, szellemi jelenségek köre. Az álom A természetnek legszebb adománya. | Megnyílik ekkor vágyaink tartománya. (Petőfi Sándor) A vágy nyilát… hordom én s a távol Honvágya fáj örökké… Már várnak a nem ismert tartományok. Az új egek, az új dimenziók. (Juhász Gyula)
3. (népies, régies) Vidék (1). Távoli tartomány. Bizony csenevész egy tartomány! Nem terem itt meg semmi. (Mikszáth Kálmán) Ebben a tartományban… száraz nyár uralkodott az idén. (Móra Ferenc)
4. (vallásügy) <A róm. kat. egyházban> vmely szerzetesrendnek egy nagyobb területre, rendsz. egy országra kiterjedő szervezeti, ill. kormányzati egysége, amelynek élén a tartományfőnök áll; provincia.
Szóösszetétel(ek): tartománybiztos; tartományelnök; tartományfőnök; tartománygyűlés; tartománykormányzó.
tartománybeli; tartományi.
