tanuló
tanuló melléknév és főnév
I. melléknév Olyan, aki tanul (vmit). Csillagászatot tanuló ember; gyorsírást tanuló növendék; az egyetemen tanuló parasztifjak. A mi deákunk… faluról falura bejárja az atyafiait – Arisztotelesnek ott egynehány terminusit kipöki, de deákul már szégyenlene beszélni azért, hogy az asszonyok tanuló deáknak ne tartsák. (Mikes Kelemen) || a. Tanuló számára való. || b. (ritka, 1945 után) Tanulásra fordított <szabad idő>. Tanuló délután.
II. főnév -t, -ja
1. (hivatalos) Alsó v. középfokú iskolába beiratkozott és ott tanulmányait rendszeresen folytató fiú v. leány. Általános iskolai, gimnáziumi tanuló; → ipari tanuló; → bejáró tanuló; → nyilvános tanuló; → rendes tanuló; jó, rossz tanuló; a tanulók előmenetele, magaviselete, szorgalma. Ismerték Gyuszit. Afféle ál rossz tanuló volt, kinek csak a szája járt, s úgy „fújta” a leckét, mint „a vízfolyás”. (Kosztolányi Dezső) Menyasszony volt… Komoly, | feketehajú, bubis nő, mikor | ötödikben, már rendes tanuló, | beült közénk a padba, ámuló | szemmel néztük. (Szabó Lőrinc)
2. (1945 előtt) <Iparosnál v. kereskedőnél> inas, tanonc. Tanuló felvétetik.
Szóösszetétel(ek): 1. tanulóbrigád; tanulóhajó; tanulóhetijegy; tanulóifjú; tanulóigazolvány; tanulókor; tanulókönyv; tanulópénz; tanulótárs; tanulóterem; 2. iparostanuló; magántanuló.
tanulói; tanulóság.
