személy
személy [ë v. e] főnév -t, -ek, -e [ë, e], (tájszó, régies) szömély
Általában vmely emeri lény, az állatokkal v. a dolgokkal ellentétben.
1. (kissé hivatalos) Egyén, a legáltalánosabb értelemben; valaki. Illetéktelen, köztiszteletben álló, katonai személy; → őrizetes személy; nemkívánatos személy; papi, polgári személy; személyenként: egyenként. Hány személy lakik ebben a lakásban? Húsz személyre terítettek. Papi személy állt meg, kint a kapu-aljban. (Arany János) Falura küldtem… Ott lakik atyja testvérével együtt. Az ugyan kissé szigorú személy… (Jókai Mór) || a. (kissé választékos) A szóban forgó ember. Válasszuk el az ügyet a személytől!
2. Vkinek egyéni vonásokkal bíró, egyedi mivolta, énje, kiléte. Saját becses személye; a király személye → körüli miniszter; személy szerint v. személye szerint: személyesen, egyénileg; személyre szóló: olyan <engedély, kedvezmény, meghívás>, amely csak vmely megnevezett emberre, férfira v. nőre érvényes; csak rá vonatkozik; → megalázza úri személyét. Személyét súlyos sérelem érte. Az új elnök személyéről még nem döntöttek. Mutasd a seregnek királyi személyed. (Arany János) Szerelmét, személyét szívből megutáltam. (Gyulai Pál) || a. Vkinek a személyében: úgy, hogy a <szóban forgó személy> vele azonos. A tettest elfogták egy szökött rab személyében. No Juliska – mondom… neki ünnepi hangon, személy hát itt e becsületes ifjú személyében kérőd érkezett. (Gárdonyi Géza) || b. Egy személyben: egy és ugyanaz a személy v. (ritka, régies) dolog egyszerre <két v. több szerepben>. Vádló és bíró egy személyben senki sem lehet. Férfi és ügyvéd beszél egy személyben – jegyzi meg a hölgy. (Vas Gereben) Ez a koporószeg… volt nekem az apai örökségem is, meg a szerzeményem is, egy személyben. (Jókai Mór)
3. (ritka) Vmely férfi v. nő <testi alakjában, külsejében tekintve>. Kérdezi a király: ki s kicsoda volna, | Ha már az ősz bajnok, Toldi, odavolna? | „Azt mondátok nekem, hogy a vén sas nem él: De hol venné magát hasonlatos személy?” (Arany János) A nevető Pauline fehér fogával Volt vis-à-vis-nk, a kedves kis személy. (Reviczky Gyula)
4. (népies) Rossz erkölcsű nő. Jó hat ökröm a vásárba – Magam se t’om, hol az ára? Kit elhánytam, kit megittam, Kit a szömélyeknek adtam. (népköltés) Hol az a személy, az a pesti dáma?… (Mikszáth Kálmán)
5. (nyelvtudomány) <A beszélő szempontjából> az a meghatározott eszközökkel kifejezett személy, dolog, aki, amely a cselekvést végzi v. akin az végbemegy, akire irányul v. akihez, amelyhez vki, vmi tartozik; (főleg személyes) névmással v. személyraggal fejezzük ki. → Első személy; → második személy; → harmadik személy. A nyelvtan az igeragozásban és a birtokviszony kifejezésében különböztet meg személyeket. || a. (nyelvtudomány) Az ezt kifejező alak(ok), ill. ezeknek az alakoknak a rendszere. A „látsz” igealak második személyban van. A magyar igeragozásban a harmadik személynek gyakran nincs ragja. Vaszilij, ha néha hebegve megszólalt, magáról mindig harmadik személyben beszélt. (Karinthy Frigyes)
6. (jogtudomány) Olyan egyén, szervezet, aki, amely vmely jogviszonyban jogalanyként szerepelhet. → Hiteles személy; → jogi személy; → természetes személy.
7. (film, színház, régies) A drámai műnek vmely alakja. Néma személy. Ti, kik halványan és remegve álltok, Néma személyek s nézők e darabnál, Ha volna még időm…Oh! majd beszélnék, – de maradjon az. (Arany János–Shakespeare-fordítás) A legkomolyabb darabban olyan komikus néma személyt csinált magából, hogy az egész közönség kacagott rajta. (Jókai Mór)
8. (elavult) Vkinek a személye: helyettese, képviselője, teljhatalmú megbízottja. Bánk a király személye, – esküszöm, | meg is fogok felelni ennek. (Katona József)
9. (bizalmas) Személyvonat. → Gyorsított személy. A délutáni személlyel érkezik. A poggyászt mindég föladom a hajnali személyre, az már Angyalföldön vár ilyenkor. (Kaffka Margit)
Szóösszetétel(ek): 1. személybiztonság; személyfuvar; személyközlekedés; személyváltozás; 2. asszonyszemély; fehérszemély; magánszemély; mellékszemély; nőszemély.
személyű.
