szamár
szamár főnév és melléknév
I. főnév szamarat, szamara
1. A lóval rokon és hozzá hasonló, de nála kisebb, hosszabb fülű, rendsz. szürke, igénytelen, teherhúzásra, teherhordásra, esetleg lovaglásra használt háziállat (Equus asinus). Csökönyös szamár; a szamár bőg, iá-t mond, ordít. A kordába két szamár van fogva. Szamárral hordja a vizet a hegyre. Szóláshasonlat(ok): (tréfás) kilátszik, mint a szamár a nyájból v. a juhok közül: társainál jóval magasabb, feltűnően nagy termetű <személy, főleg gyerek>; áll, mint szamár a hegyen v. áll, mint Bálám szamara: bambán, maflán, tehetetlenül áll. Megy a juhász szamáron, Földig ér a lába. (Petőfi Sándor) Egy ízben szamárral is találkoztunk, amely hordókkal megrakott kis szekeret húzott. (Kuncz Aladár)
2. (állattan) Szamarak: ezt az állatot és a vele rokon állatokat magába foglaló nemzetség a lófélék családjából.
3. (átvitt értelemben, bizalmas, rosszalló) Az a személy, főleg gyerek, aki nehezen tanul, gyenge értelmi képességű. Sült szamár; szamarak → hídja; (régies) szamarak padja: tanteremben a leghátsó pad, ahová régen a leggyengébb tanulókat ültették. Nagy szamár, kétszer megbukott. Böszörményi a legnagyobb szamár az osztályban. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben, bizalmas, enyhén rosszalló) Mások megítélése szerint érthetetlenül, ostobán v. makacsul viselkedő személy. Nagy szamár voltál, hogy így viselkedtél. Hogy lehettél ilyen szamár? Nézd a vén szamarat, még legénykedik! Nem dicséretképpen mondom… de el nem hallgathatom, hogy nagy szamár vagy. (Petőfi Sándor) Zokogtam a bús lámpafényen, | Richárd vigasztalt: „Ej, szamár…” | S elvont szájjal mókázni kezdett. (Tóth Árpád) Elhatározta, hogy többé életében nem hívatja le ezt a vén szamarat. (Kosztolányi Dezső)
4. (középfok és felső fokban is) (átvitt értelemben, ritka, bizalmas, rosszalló) Szamárság, ostoba dolog. Hogy mondhattál ilyen szamarat? Ennél szamarabbat nem mondhattál volna.
II. melléknév -ul, szamarabb (átvitt értelemben, bizalmas, rosszalló)
Buta, ostoba, gyenge értelmi képességű <személy>. Szamár ember, gyerek, kölyök. Az a szamár alak már megint mit csinált! || a. (átvitt értelemben, bizalmas, rosszalló) Ilyen személyre jellemző, tőle származó, rá valló. Szamár beszéd, eljárás, ötlet, rendelkezés, viselkedés. Én neked egy szamár telegrammot s levelet küdöttem. (Tompa Mihály) || b. (átvitt értelemben, ritka, bizalmas, rosszalló) Szamárul: ostobán. Szamárul csináltad. Szamarabbul már nem is beszélhetett volna.
Szólás(ok): ordít v. (tájszó) bőg a szamár, eső lesz: <síró gyereknek, hangosan és hamisan éneklő embernek mondják csúfolódásból.> Közmondás(ok): (régies) Nem illik szamárra bársony nyereg: ami durva, faragatlan, alpári, ahhoz nem illik az értékes, a finom.
Szóösszetétel(ek): 1. szamárállkapocs; szamárbőgés; szamárbőr; szamárcsont; szamárfej; szamárganéj; szamárhús; szamáristálló; szamárkanca; szamárkiáltás; szamárlapu; szamárlovas; szamárnóta; szamártej; 2. vadszamár.
