szülő
szülő főnév és melléknév
I. főnév -t, -je [e] szülei [e] v. szülői (főként többes számban)
1. Apa, ill anya. A szülők: az apa és az anya (együttvéve); édes, mostoha szülő; → névadó szülők; örökbefogadó szülő; a szülők felelőssége gyermekeik nevelésében. Mindkét szülő dolgozik. Hogy vannak a szüleid? Szüleim vidéken élnek. Az első szóra engedelmeskedik szüleinek. Támogatja öreg szüleit. Tiszteld szüleidet! Édes jó szülőim Hogyha megéreznék fiuknak keservét, Szerető szivök a sírban sem pihenne. (Petőfi Sándor) Szülei… német állampolgárok voltak. (Kuncz Aladár) A tanárhoz intézett levélében… a grófnő… ismertette a helyzetet… Egy megtört szülő levele volt egy másik megtört szülőhöz. (Kosztolányi Dezső) || a. (népies) Kül. anya. Anyám, anyám, édös szülőm, Öngedje meg szép kérésöm, | Hogy vögyem el Kádár Katát. (népköltés) Megáradva hulla könnye két szemének, Az ábrázatjára kedves szülőjének… Végre szivét Miklós megkeményítette, | Szemét anyja őszes hajához értette. (Arany János)
2. (átvitt értelemben, kissé választékos) Vminek előidézője, okozója, forrása; indítóok. Ez az ötlet sok bajnak volt a szülője.
II. melléknév
1. Olyan <nő, nőstény állat>, aki, amely szül, szülni szokott, ill közvetlenül szülés előtt áll. A szülő nőnek járó szabadság; eleveneket szülő állat.
2. (átvitt értelemben, kissé választékos) Olyan, ami létrehoz, előidéz, okoz, szül (3) vmit. Botrány szülő viselkedés.
Szóösszetétel(ek): 1. szülőágy; szülőapa; szülőfogó; szülőhaza; szülőosztály; szülőszék; szülőszoba; szülővármegye; 2. bérmaszülő; elevenszülő; gyámszülő; keresztszülő; nagyszülő; öregszülő; örömszülő.
szülőtlen.
